Rólunk

Munkamódszereinkről

Sashegy ADR Békéscsaba - Ladányiné Lévai IrénMinden vállalkozás, így minden telephely más és más, ezért egyedi, „személyre szabott” oktatás szükséges. Ennek kidolgozásához az adott vállalkozás által alkalmazott technológiával, tevékenységgel kapcsolatos anyagokra, azok mennyiségének meghatározására van szükség.

Azt tapasztalom, hogy sok vállalkozás képviselője, vagy vezetője megrémül, kétségbeesik, ha konkrét kérdéseket teszek fel vállalkozásának tevékenységével kapcsolatban. Nem vagyunk kíváncsiak gazdasági titkokra, „okos” megoldásokra. Az átadott információkat minden esetben zárt módon, üzleti titokként kezeljük és senkinek sem adjuk ki, hiszen ez a hitelességem és szakmai munkám egyik alapja. Minőségi szakmai munkát negyed, vagy félinformációk alapján nem lehet végezni. A „kitalációkat” és „blöfföket” nem is említem meg, mint mértékadó tényezőket!

Biankó igazolásokat, semmilyen formában nem állítunk ki! A kiadott igazolásokról naprakész nyilvántartást vezetünk. Csak az kap oktatási igazolást, aki valóban jelen volt az általában hatvan perces képzésen. Az oktatással kapcsolatban utólag is bármikor lehet és ha indokolt, kell is kérdezni. Ez mindig költségmentes. Oktatási tematikáimat minden esetben az adott vállalkozás profiljához, lehetőségeihez, jövőbeni terveihez igazítva készítem el. Nincs két egyforma anyag egyetlen területen sem, mert így adunk megfelelő védőburkot ügyfeleink munkájának minél jobb és biztonságosabb elvégzéséhez. Oktatási anyagainknál arra törekszünk, hogy az beépüljön a gondolkodásba. Megválaszolatlan e-mail nálunk nincs!

Azt azért lássuk be, kissé elvont tudomány, amelyet képviselünk. Megpróbálunk egyszerűsített magyarázatokat is adni a sok szabály mellé, így elviselhetőbb, könnyebb az előírások alkalmazása a mindennapokban. Írásban, - ha szükséges - minden hónapban jelezzük észrevételeinket és az aktuális változásokat a képviselt vállalkozások irányába.

Árainkat igyekszünk elsősorban a realitások, az ár-tudásérték-munkaérték keretein belül meghatározni. Szinte minden felelősség a vállalkozás vezetőjét terheli, ezért tartom fontosnak a terhek enyhítését valódi aktív háttérmunkával - a megbízási díjazásért cserébe. A jogszabályi változások gyors dinamikájával nehéz a versenyt tartani, de nem lehetetlen! Olyan nem fordulhat elő, hogy úgy utaljanak javadalmazást a számlára, hogy egy tollvonást sem tettünk ezért.

A vállalkozások vezetői bízhatnak abban, hogy a Sashegy ADR Békéscsaba Csapatától mindig naprakész, pontos munkát fognak kapni. Igen, ez csapatmunka, hiszen rengeteg háttér-információ kell ahhoz, hogy igazán minőségi munkát, minőségi információt tudjunk adni az ügyfeleink számára. Mi a maximális minőségi munkát, a tisztán látást képviseljük, még akkor is, ha ez nem általános magatartásforma az utóbbi időkben a mi kis hazánkban.

Kellemetlen vagy sem, de másként nem tudom a vállalkozások munkáját segíteni, csak abban az esetben, ha képesek leszünk egymással őszintén beszélni és a kölcsönös megbecsülés alapján egymás munkáját segítve megtalálni azokat a megoldásokat, amelyek egyfajta védett helyzetbe emelik azokat a vállalkozásokat és cégeket, amelyek megbíznak az aktuális feladatok ellátásával, képviseletével, tanácsadással.

Önökért dolgozunk!

Ladányiné Lévai Irén és a Sashegy ADR Békéscsaba Csapata

Hívjon, ha kérdése van!