Milyen ADR előírások vonatkoznak a küldeménydarabok árukezelésére, rakodására?

Milyen ADR előírások vonatkoznak a küldeménydarabok árukezelésére, rakodására? | Sashegy ADR

A téma mindenkit érint, aki az ADR hatálya alá tartozó „küldeménydarabos” rakományt továbbít, függetlenül attól, hogy azt „narancssárga táblás” járművel, vagy valamilyen részleges ADR mentesség alkalmazásával, nem jelölt járművel teszi. Az alábbiakban áttekintjük azt, hogy milyen főbb ADR előírások vonatkoznak az áru, a rakomány kezelésére, amelyeket jó tudni. Természetesen a lehetőségek keretein belül a saját rendszerét mindenki maga alakítja ki. 

Berakás

Berakás előtt a jármű külső felületét és a belsejét is meg kell vizsgálni, hogy ne legyen rajta olyan sérülés, ami a berakandó küldeménydarabok épségét befolyásolhatja. A következő lépés a rakomány szemrevételezéses vizsgálata a feladótól kapott dokumentumok, illetve dokumentáció alapján. Ez kiterjed az UN-szám, a veszélyességi bárca (bárcák), csomagolóeszköz kódja, a kezelési jelölés(ek) meglétének, állapotának szemrevételezésére. 

Abban az esetben, ha a küldeménydarabokon (pl. kanna, láda, papírdoboz, zsák) álló helyzetet jelző nyilak vannak, akkor azokat a jelölésnek megfelelő helyzetben kell a járműbe vagy a rakodást megkönnyítő, úgynevezett egyesítőcsomagolásba helyezni, továbbá a küldeménydarabokat tartalmazó egyesítőcsomagolásokat is ennek a jelölésnek megfelelően kell a járműben elhelyezni.

Csak akkor szabad egymásra halmazolni a küldeménydarabokat, ha azok úgy vannak kialakítva, és ezen kívül figyelembe kell venni azt is, hogy összeillenek-e a halmazolás szempontjából.

Nagy súlyú, nehéz veszélyes árukat a könnyű áruk alá kell berakni. Hordókat minden esetben, állítva kell elhelyezni a raktérben; fektetésük tilos. 

Együvé rakási tilalom

A különböző veszélyességi bárcákkal ellátott küldeménydarabok csak akkor rakhatók együvé ugyanabba a járműbe vagy konténerbe, ha az együvé rakás a rajtuk levő veszélyességi bárcák alapján megengedett. Az együvé rakási tilalmak ugyanúgy vonatkoznak az egyesítőcsomagolásokra is. 

Élelmiszerekre, egyéb fogyasztási cikkekre és takarmányra vonatkozó óvintézkedések

A mérgező, vagy a fertőző anyagra utaló bárcával ellátott küldeménydarabokat (lásd: kisokosunkban), (és ezen kívül még az UN 2212, 2315, 2590, 3151, 3152 vagy 3245 számú tételeket), valamint azokat az üres, tisztítatlan csomagolóeszközöket, amelyek ezeket az anyagokat tartalmazták, nem szabad a járművön, a konténerekben és a be-, ki- és átrakás helyén olyan küldeménydarabokra rárakni, vagy a közvetlen közelükbe rakni, amelyekről ismert, hogy élelmiszereket, egyéb fogyasztási cikkeket vagy takarmányt tartalmaznak.

Ha az említett bárcákkal ellátott küldeménydarabokat mégis olyan küldeménydarabok közelébe kell rakni, mert az máshogy nem megoldható, akkor az ADR-ben meghatározott elkülönítési szabályokat kell alkalmazni: ez történhet legalább 0,8 méter térköz megtartásával, vagy a halmazolási magasságot elérő teljes válaszfalakkal; vagy olyan küldeménydarabokkal való elkülönítéssel, amelyeken nincs a mérgező, vagy a fertőző anyagra utaló bárca (és nem tartalmazza az előzőekben felsorolt számú tételeket sem). 

Rakomány rögzítés

A járművet az áru rögzítésére (és kezelésére) alkalmas eszközzel, eszközökkel kell ellátni. A veszélyes árut tartalmazó küldeménydarabokat, illetve a csomagolatlan veszélyes tárgyakat arra alkalmas eszközzel (pl. leszorító hevederekkel) a járműben úgy kell rögzíteni, hogy megakadályozzon a szállítás közben minden olyan elmozdulást, ami a küldeménydarab helyzetét megváltoztatná és/vagy sérülését okozná. 

Ha a veszélyes árut egyéb áruval (pl. gépekkel, rekeszekkel) együtt szállítják, minden árut úgy kell becsomagolni és rögzíteni a járműben, hogy a veszélyes áru ne szabadulhasson ki. A küldemény darabok elmozdulása kitámasztással vagy állványzattal is megakadályozható, vagy úgy is, hogy az üres tereket valamilyen, arra alkalmas anyaggal kitöltik. A tér kitöltése nem veszélyes áruval is történhet, mint ahogy az a következő képen is látható. 

Rakomány rögzítés | Sashegy ADR

Ha a rögzítés pánttal vagy hevederrel történik, nem szabad túlfeszíteni, nehogy a küldeménydarab megsérüljön vagy eldeformálódjon. 

Terítőjárat rakományának rögzítése

A rakományrögzítés szempontjából érdekes a „terítőjáratok” kérdése, amikor sűrűn kell megállni és a kisboltoknak ütemesen kell kiszállítani a megrendelt árut. Ebben az esetben az elmozdulás elleni védelmet egy kellően erős hálóval is meg lehet valósítani oly módon, ahogyan az az alábbi képen is látható:

Terítőjárat rakományának rögzítése | Sashegy ADR


Kirakás

A kirakás során is ügyelni kell a küldeménydarabok épségére. Ki kell alakítani a szállítójármű adottságaihoz legjobban igazodó gyakorlatot; pl. emelő hátfal esetén „békával” lehet ellátni a járművet, így megkönnyíthető az egyesítőcsomagolások mozgatása, kirakása is. A kirakás során gondosan kell eljárni, mert a padlózaton való helytelen kezelés, majd esetleg a talajon való csúsztatás a küldeménydarabok sérülését okozhatja. 

Ha a kirakás során az áru kiszabadulását észlelik, akkor a rakteret a kirakás után, de még az újabb megrakás előtt ki kell tisztítani.

Dohányzási tilalom

A kezelési műveletek alatt tilos a dohányzás a járművek környezetében és belsejében is. A dohányzási tilalom az elektronikus cigaretta és az ahhoz hasonló eszközök használatára is vonatkozik. 

Jó tudni még! 

Az árukísérő okmányok helyes kitöltéséért, teljességükért a feladó felel. A feladó köteles minden, az áru fuvarozásához jogszabályban előírt adatot a fuvarozóval közölni.

A fuvarozónak az áru átvétele alkalmával ellenőrizni kell az áru mennyiségére - egységrakomány esetén annak darabszámára -, jelére és sorszámára vonatkozóan az árukísérő okmányba bejegyzett adatok pontosságát, az árunak és az áru csomagolásának külső állapotát.

A feladó és a címzett köteles a fuvarozó részére az előzőekben felsorolt adatok ellenőrzésének lehetőségét biztosítani az átadás, illetve a kiszolgáltatás során.

Ha a rakodást végző személy a fuvarozó által adott utasítást nem tartja be, és ennek következtében az áruban, személyek testi épségében, vagyonában kár keletkezik, a felelősség a rakodást végzőt terheli.

A járműszemélyzet tagjai (gépkocsivezető, kísérő, rakodó) veszélyes anyagokat tartalmazó küldeménydarabokat nem nyithatnak fel.

Az áruk kirakására a címzett köteles, de a felek ettől eltérően is megállapodhatnak.

Összegzés

A veszélyes áru szállításában résztvevőknek az előrelátható veszély természetének és mértékének megfelelő intézkedéseket kell tenniük, hogy elkerüljék a veszélyes áruk sérülését és az ebből adódó károkat, illetve egy baleset esetén a lehető legkisebbre csökkentsék a következményeket. A szállítás biztonsága érdekében az árukezelési műveleteket, a berakást, a rakományrögzítést és a kirakást is úgy kell elvégezni, hogy az a küldeménydarabok épségét ne befolyásolja. Mindezek megvalósításához az előzőekben ismertetett előírások, információk alkalmazása alapvető.